Nem kell a szöveg, hogy te milyen jó vagy, mert én mentem oda hozzád és csókoltalak meg, nem kell a laza lesz*romság, amit irányomba mutatsz, nem áll jól. Ha egy izomaggyal akarnék lenni, nem veled járnék másfél éve. Miért kell úgy tenni, mintha nektek pasiknak nem lennének érzéseitek? Mintha nektek nem hiányozna, fájna semmi? Mert nagyon jól tudom, hogy a flegmaságod közepette  jó néhány embernél érzőbb lelked van. Akkor miért kell dugdosni pont előlem, aki a legjobban értékelné azt? 

 És ez nem egyedi eset. Az emberek hajlamosak keményebbnek mutatni magukat, mint amilyenek valójában, mert félnek, hogy ha kimutatják az érzéseiket, akkor könnyebben megsebezhetik őket. Én is ilyen vagyok. De változom, mert rájöttem már, hogy attól ugyanúgy fáj az ütés, ha van egy lepel előttem. Sőt, nehezebben is gyógyul, mert nem kerül napfényre, rongyok alatt dugdosva el is fertőződhet. Ami zavar, ki kell mondani. Ha nem teszed, megbetegszel. Testileg, lelkileg, mert ez oda-vissza hat.

 Már nem a barátnőmnek puffogok-hisztizek mint 1 évvel ezelőtt, hogy a barátom ezt meg ezt tette -avagy épp hogy nem-, hanem szépen átgondolom mi bánt és miért, és a legközelebbi találkozásnál elmondom neki. Mert igaz a mondás, hogy néma gyereknek az anyja sem érti a szavát. Ha nem osztod meg a másikkal a problémáidat, ne várd, hogy változás álljon be csak úgy magától. Ülj le vele, beszéljétek meg, és még az is lehet, hogy esze ágában nem volt téged megbántani, és rögvest változtat a viselkedésén. Persze lehet, hogy nem ért meg, de akkor meg talán nem mellette a helyed. 

 Pont az különböztet meg minket az állatoktól, hogy meg tudjuk beszélni a dolgokat, mégis sokan inkább csak a cselekedeteikkel utalgatnak, mert milyen kínos már kimondani, hogy valami böki a csőrét.  Pedig sokkal jobban jár mindenki, ha tiszta vizet öntesz a pohárba. Nem kell sem neked sem a másiknak vak sötétben botorkálnia, hogy most akkor mi van.

 Régen én is tartogattam akkor is,  ha épp veszekedni lett volna kedvem. Mert az vésődött belém, hogy egy jó kapcsolatban az emberek nem veszekednek. De most már azt mondom: állj elé, ordíts ha jólesik, add ki ami bánt, így te is lenyugszol, és ő is megtudja mi a helyzet. Utána már nyugodtan meg tudjátok beszélni, és ha szeretitek egymást, úgyis minden rendbe jön.  Kommunikációra fel! :)

 

  Ha elhiszed, hogy képes vagy mindenre, akkor valóban az is leszel. Minden csak hit kérdése és, hogy valóban az-e a dolgod amit szeretnél. Mikor jelentkeztem textiltervezőire, nem hittem igazán, hogy sikerül, és nem is vettek fel. Múlt hétfőn adtam fel a jelentkezésemet egy OKJ-s dekoratőr képzésre, másnap már hívtak, hogy mikor tudnék menni felvételizni. Tegnap voltam, és 5 perc beszélgetés és néhány rajzom bemutatása után már mondta is a hölgy akinél voltam, hogy üdvözöl az iskolában. Pedig jóval a jelentkezési határidőn túl voltam, és már a felvételi is megvolt a többieknek. De én valóban hittem benne, hogy sikerülni fog, és lám, úgy is lett. Ezért mondom, hogy minden rajtad múlik. Lehet másra fogni, de igazából te irányítod az életed tudat alatt. Az egész hozzáállás kérdése. Merj nagyot gondolni, végsőkig hinni, és elfogadni amit kapsz.

Csak bízz magadban. Szerintem ez az egyik legfontosabb. Ha te nem teszed, más miért tenné? Értékes vagy, el tudod érni amit akarsz, és ha elrontasz valamit, akkor is tudd, hogy képes vagy rendbe hozni. Mert ez az élet. Először önmagadat győzd meg a jó tulajdonságaidról, utána tudod a környezetedet. Próbálhatod fordítva is, hogy majd ha mások azt mondják, talán elhiszed. Pedig dehogy! Ameddig nem vagy meggyőződve te magad, addig más hiába mondja, egyik füleden be, a másikon ki. Ébresztő! Légy boldog. Ne majd. MOST. Valamiért- bármiért. Élvezd az apróságokat is, hiszen tudod, a kirakós is sok pici darabból épül fel. Egyszerűen csak élj!